Történetünk

Debrecen Megyei Jogú Város Örmény Kisebbségi Önkormányzata 1995. november 19-ei pótválasztást követően jött létre, illetve alakult meg 5 fős képviselői létszámmal látja el munkáját. Képviselő testületünk az eltelt időszakban feladatát társadalmi munkában látta el, illetve végzi el.

A kezdeti nehézségek ellenére, mely minden kisebbségi önkormányzat létrejöttekor jellemző volt, nagy lelkesedéssel fogtunk céljaink eléréséhez. Önkormányzatunk kiemelt feladata, hogy az örmény származású magyar állampolgárok identitás tudatát erősítse, nyelvét, hagyományait, történelmét, vallását kultúráját megismertesse.

Debreceni Örmény Nemzetiség csoportkép

Célul tűztük ki, hogy Debrecen és környékén élő érdeklődőket megismertessük az örmény kultúrával, mely programok színesítik, gazdagítják nemzetünk és városunk kulturális életét.

Meg kell jegyeznem, hogy az eltelt időszakban a kisebbségi önkormányzatunk költségvetési támogatása igen szerény volt. Takarékos gazdálkodással kitűzött céljaink megvalósítását szem előtt tartva végezzük munkánkat.

Szeretném Önöket tájékoztatni az eltelt időszak jelentősebb kulturális eseményeiről melyet kisebbségi önkormányzatunk szervezett:

  • örmény nyelvoktatás,
  • a nyelv megőrzése és fejlesztése, (1996-2002-ig) kezdő és haladó szinten, a nyelvtanfolyam a résztvevők számára ingyenes
  • örmény keresztény hagyományok ápolása,
  • 8. alkalommal rendezésre került, és kerül az örmény nyelvű Szent Liturgia, melynek a Debreceni Görög Katolikus Egyházközség Attila téri temploma ad otthont,
  • az Örmény Katolikus Egyház és az Örmény Apostoli Egyház papjai celebrálták, az ünnepi szertartást a Budapesti Görög Katolikus Kórus közreműködésével tette teljessé.
  • Debrecen ad otthont az 1996. óta folyamatosan sorra kerülő hagyományőrző örmény találkozónak, mely országos képviselettel kerül megrendezésre.
  • Komolyzenei koncertek több alkalommal kerültek megrendezésre, örmény zeneszerzők művei csendültek fel.
  • Örmény napok rendezvénysorozata.
  • Örmény családi nap szervezése.

Előadások:

  • Az örmény irodalom gyöngyszemei, mondák, mesék, versek magyar fordításban.
  • Örmény hontól messze távol a magyar nyelvterületen élő örmények irodalma a századfordulón.
  • Középkori templomok és kolostorok Örményországban.
  • Az örmény történelemből,
  • Az örmény egyház története,
  • Kaukázusi szőnyegek szövése, bemutatója,
  • ANI az ősi örmény város és magyar vonatkozásai.

Kiállítások:

  • Örmény származású festőművészek részvételével,
  • Fotókiállítás,
  • Örmény könyvkiállítás és vásár.
  • Megemlékezés az örmény Genicídium áldozatairól minden év április 24-én.
  • Minden évben gazdag programokkal várjuk a gyermekeket és hozzátartozóikat az örmény mikulás és karácsonyi ünnepségek megrendezésére.

Klubdélutáni programok:

Előadások magyar örmény események megismertetésével, klubdélutánok alkalmat adnak az örmény gasztronómiai szokások bemutatására is.

Kisebbségi könyvtár folyamatos bővítése.

1999-ben létrehoztuk hazánk máig első Örmény Néptánc Együttesét, amely óriási sikerrel mutatkozik be városunkban, valamint országunk több városában és a fővárosban is.

Itt szeretném megjegyezni, hogy együttesünk 2001. nyarán lengyelországi meghívást kapott az Európai Néptánc Együttesek Fesztiváljára, ahol 94 ország mutatkozott be, három diplomával ismerték el a Debreceni örmény Néptánc Együttes szereplését.